A gondolatokból szavak lesznek, a szavakból tettek, mindezekből pedig külső körülmények. James Allen e kis könyvében azon mindenki által ismert és nem új keletű igazságoknak a lényegére és összefüggéseire világít rá, amelyek úgy szólnak: „Ki mint vet, úgy arat”, és „Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa”. Ezek egyszerűnek tűnnek, és azok is. De akkor miért van szükség a magyarázatra?
Talán azért, mert gondolataink, szavaink és tetteink sok esetben nem felelnek meg egymásnak: mást gondolunk, mondunk és teszünk. A mindezek között feszülő ellentmondásokból születő körülmények pedig tükrözik ezen ellentmondásokat és feszültségeket.
A könyv azonban arról is szól, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel nem csak magunkra, hanem másokra is hatással vagyunk. A könyvben leírtak arról az állapotról vagy minőségről szólnak, amelyet mindenkinek meg kell értenie, aki javítani akar a környezetén – egyszóval a felelősségről magunkkal és a minket is magába foglaló világgal szemben.
